Vezetőképző program egyetemistáknak
A Vezetőképző Program célja, hogy lehetőséget biztosítson roma egyetemisták számára, hogy egyszerre fejlesszék vezetői készségeiket, érdekérvényesítő képességüket és szerezzenek munkatapasztalatot a szakterületükön, és ennek eredményeképpen sikeresebbek legyenek mind a munkaerőpiacon, mind közösségeik érdekeinek képviseletében.
A komplex programban való részvétel és a rengeteg egyéni figyelem hozzájárul, hogy a fiatalok identitásukban megerősödve,
közösségükért tenni akaró fiatal felnőttekként végezzék el felsőfokú tanulmányaikat és lépjenek ki a munkaerőpiacra.
A Vezetőképző Program során a diákok 8 Romaversitas-vasárnapon vesznek részt 2022 szeptembere és 2023 júniusa között, melynek témái többek között a polgárjogi mozgalmak a világon és Magyarországon, a romákról szóló diskurzusok és azok megváltoztatása, társadalmi kampányolás és ellen-narratíva formálás. 2023 során a diákok a programsorozaton tanultakat gyakorlatban is megvalósítják: olyan (közösségi) média és offline eseményeket, kampányokat szervezhetnek csapatban, melyek egy újfajta romákkal kapcsolatos közbeszéd kialakításához, a roma fiatalok hangjának felerősítéséhez járulnak hozzá.
A Vezetőképző-sorozaton való részvétel mellett a diákok az alábbi gyakornoki programokba kapcsolódhatnak be.
AMC–Romaversitas Gyakornoki program
Fizetett gyakornoki lehetőség felsőoktatásban tanuló roma/cigány fiatalok számára 5 hónapon keresztül, heti 16 órában, szeptemberi kezdéssel Budapesten, és részvétel a Romaversitas egyetemista vezetőképző programjában.
Mit érdemes tudnod az AMC-ről?
Az AMC Networks a világ legnépszerűbb sorozatainak ad otthont, mint például a Breaking Bad vagy a Mad Men, de színes portfóliójával igyekszik minden nézőhöz szólni: náluk láthatod a Kézilabda Bajnokok Ligáját, Havas Dóra süteményes műsorát, Bogyó és Babóca kalandjait. A portfólió része: AMC, FilmCafé, Filmmánia, JimJam, Minimax, Sport1, Sport2, Spektrum, Spektrum Home és a TV Paprika csatornák.
Havi ösztöndíj: 100.000 Forint
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. JÚLIUS 31.
Mi lesz a feladatod?
- Piackutatási részfeladatokat fogsz végezni – pl. internetes adatgyűjtést egy-egy konkrét témakörben
- Részt veszel majd stratégiai – üzletfejlesztési prezentációk elkészítésében – pl. formázás, adatmegjelenítés
- Adatbázisokat kezelhetsz – pl. adatok kinyerése market intelligence adatbázisokból, strukturált átadás közvetlenül felhasználható formában
- Részt veszel üzletfejlesztési és akvizíciós projektek adminisztratív támogatásában – pl. adatszoba-hozzáférések menedzselése, projekt alapító okiratok, ütemtervek karbantartása, stb.
- A program során 4 alkalommal részt veszel a Romver-vasárnapokon a Romaversitas egyetemista vezetőképző programja keretében
- A félév során egy alkalommal tudásátadó foglalkozást tartasz roma fiataloknak, amelyre a Romaversitas Alapítvány felkészítést biztosít
Mit kínálunk?
- Gyakornoki tevékenységet 2022. szeptember 1-től január 31-ig, összesen 256 óra időkeretben, rugalmas munkabeosztásban (heti 16 órában ez 4 havi tevékenységet jelent, de figyelembe vesszük az egyetemi elfoglaltságodat, azért 5 hónap alatt teljesíthető) az AMC-nél
- Tapasztalatot a stratégiai / üzletfejlesztés terén, kapcsolatokat, referenciát
- Rálátást egy nagy, multinacionális, versenypiacon működő vállalat üzleti területeire, üzleti modellek megismerését, a belső folyamatok, funkciók és a működési struktúra elsajátítását
- Befogadó vállalati kultúrát, kiemelt figyelemmel a progresszív értékekre
- Magas szintű megfelelés esetén elképzelhető a pozíció véglegesítése az AMC-nél.
- A szakmai fejlődésedet támogató mentorokat – az egyiket az AMC, a másikat a Romaversitas biztosítja
- Szakmai tudásodat erősítő és vezetői készségeidet fejlesztő képzéseket a Romaversitas szervezésében
- Bekapcsolódást a Romaversitas támogató közösségébe
- Az együtt-gondolkodás élményét egyetemista roma fiatalokkal a közösségi szerepvállalás fontosságáról
Jelentkezz a programba, ha
- Romának/cigánynak vallod magad,
- A 2022-23-as tanév 1. félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezel,
- Felsőfokú gazdasági tanulmányokat folytatsz (vagy rendelkezel gazdasági területen szerzett diplomával),
- Jellemző rád az analitikus gondolkodásmód, képes vagy a rosszul definiált problémák és információk strukturált feldolgozására, problémamegoldás, gyorsaság, megbízhatóság jellemez és nagyfokú igényesség az elkészített dokumentumok minőségével kapcsolatban,
- Felhasználói szinten ismered a Microsoft Excelt és Power Pointot,
- Középszintű angol nyelvtudással rendelkezel, írásban és szóban egyaránt
További információkért és jelentkezésért kattintsd ide.
Fővárosi Roma Gyakornoki Program
Fizetett gyakornoki lehetőség felsőoktatásban tanuló roma/cigány fiatalok számára a Fővárosi Önkormányzat, a Fővárosi Önkormányzat intézményei és gazdasági társaságai (továbbiakban: Főváros) által kínált területeken mentorálással és részvétel a Romaversitas Alapítvány vezetőképző programjában.
A program a 2022-23-as tanévben valósul meg, személyes részvétellel, Budapesten. A felvételt nyert fiatalok heti 16 órában gyakornoki tevékenységet látnak el (az egyetemi képzéshez igazodva szeptembertől januárig, illetve februártól júniusig), egy félévben összesen 256 órában (ez 4 havi elfoglaltságot jelent, amit 5 hónap alatt szükséges teljesíteni, számításba vesszük ugyanis a vizsgaidőszakot). Januárban értékeljük a gyakornok tevékenységét, és döntünk arról, hogy a második félévben folytatódik-e az együttműködés.
A gyakornoki munkabér: nettó 100 e Ft havonta.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. JÚLIUS 31.
Ezeknél az intézményeknél gyakornokoskodhatsz:
- Budapest Brand Nonprofit Zrt. – Lehetséges szakterületek: szervezés, turisztika, marketing, adminisztráció
- BKM Budapesti Közművek Zrt. – Lehetséges szakterületek: energetika, műszaki, mérnöki, gazdasági területek
- Budapesti Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) – Lehetséges szakterületek: műszaki, üzemeltetési, gazdasági, értékesítési és HR területek (mérnök képzésben részt vevők: vízépítő mérnök, energetikus, élelmiszeripari mérnök, élelmiszeripari gépészmérnök, építész, épületgépész, épületvillamos mérnök, közgazdász, gazdálkodásmenedzsment képzésben részt vevők: pénzügy, számvitel, logisztika/beszerzés szakirány, Hr menedzsment, emberi erőforrás szakirány képzés-fejlesztés specializációval, turizmus-vendéglátás képzésben részt vevők: turisztikai menedzser és/vagy értékesítés specializációval
- Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) – Lehetséges szakterületek: közlekedés szakmai/mobilitás területekre (közlekedésmérnök, építész, tájépítész); üzleti támogatási területekre (gazdasági, IT, kommunikációs, HR)
- Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) – Lehetséges szakterületek: villamos-, metró-, autóbusz- és trolibusz üzemeltetési, informatikai, jogi területen (gépészmérnök, villamosmérnök, közlekedésmérnök, jogász, informatikai v. telekommunikáció)
- Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) – Lehetséges szakterületek: pénzügyi és számviteli; mérnöki (építészmérnök, statikus, gépészmérnök, villamosmérnök, kertészmérnök)
- Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. – Lehetséges szakterületek: jogi, rekreáció/rendezvényszervezési terület
- Budapest Vásárcsarnokai Kft. – Lehetséges szakterületek: élelmiszeripari, környezetvédelmi BA v. MA
- BKV Vasúti Járműjavító Szolgáltató Kft. – Lehetséges szakterületek: műszaki, termelési terület (járműmérnök, közlekedési mérnök)
- Budapesti Művelődési Központ – Lehetséges szakterületek: képzés szervezés, közösségszervezés BA, kulturális mediáció MA
A gyakornok feladatai:
● a szakterületéhez illeszkedő szervezeti egységnél gyakornoki feladatok ellátása
● folyamatos kapcsolattartás a kijelölt munkahelyi vezetővel/ mentorral
● a gyakornoki feladatokon felül havi két óra kapcsolattartás a Romaversitas Alapítvány által kijelölt (külső) mentorral
● részvétel a Romaversitas által szervezett vezetőképző programban (Romver-vasárnapok havi egy alkalommal)
● a tanév folyamán egy alkalommal tudásátadó foglalkozás tartása kortárscsoportnak, melyre a Romaversitas Alapítvány felkészítést biztosít.
Elvárások:
● nyitottság, érdeklődés, felelősségtudat, kezdeményezőkészség, rugalmasság
● pontos, precíz munkavégzés
● MS Office (Excel, Word, PowerPoint) felhasználó szintű ismerete
Amit a Főváros kínál:
● a tanulmányaidhoz illeszkedő szakterületeken gyakornoki feladatok
● mentorálás a gyakornoki helyhez tartozó szervezeti egységnél
● havi nettó 100.000 forint munkabér
Amit a Romaversitas kínál:
● személyre szabott mentorálás
● vezetőképzés havi egy alkalommal (Romver-vasárnapok),
● támogató roma/cigány fiatalokból álló közösség
● bekapcsolódási lehetőség a Romaversitas Alapítvány angol nyelvtanulási programjába
Blinken OSA Archívum–Romaversitas Gyakornoki program
Fizetett gyakornoki lehetőség 1 fő felsőoktatásban tanuló roma/cigány fiatal számára mentorálással a Blinken OSA Archívumnál és részvétel a Romaversitas Alapítvány vezetőképző programjában.
A BLINKEN OSA-ARCHÍVUMRÓL
A CEU szervezeti egységeként Budapesten működő Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (Blinken OSA Archívum) a világ egyik legnagyobb kommunizmustörténeti és emberi jogi archívuma. Célkitűzésük, hogy a fősodorbeli levéltárokból kiszoruló, társadalmilag érzékeny anyagok levéltári feldolgozását az érintett közösségek tagjainak bevonásával végezzék.
A programról
A program a 2022-23-as tanévben valósul meg, személyes részvétellel, Budapesten. A felvételt nyert fiatal heti 16 órában gyakornoki tevékenységet lát el (az egyetemi képzéshez igazodva szeptember 15-től február 15-ig, illetve február 15-től július 15-ig), egy félévben összesen 256 órában (ez 4 havi elfoglaltságot jelent, amit 5 hónap alatt szükséges teljesíteni, számításba vesszük ugyanis a vizsgaidőszakot). Januárban értékeljük a gyakornok tevékenységét, és döntünk arról, hogy a második félévben folytatódik-e az együttműködés.
A gyakornok munkáját összesen havi 4 órában két mentor támogatja, az egyik a közvetlen munkahelyi vezetője (belső mentor), a másik a Romaversitas szakembere (külső mentor). A gyakornok részt vesz a Romaversitas Vezetőképző programjában, ez havi egy alkalommal, vasárnaponként 6 óra elfoglaltságot jelent, szintén Budapesten.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. JÚLIUS 31.
Gyakornoki ösztöndíj: 100.000 Ft/hó
A GYAKORNOK FELADATAI:
● internetes és személyes háttérkutatás
● papíralapú, írott dokumentumok rendszerezési módszertanának kidolgozása
● fizikai rendezés, feliratozás
● adatrögzítés, szövegírás, kulcsszavazás
● folyamatos kapcsolattartás a kijelölt munkahelyi vezetővel/ mentorral
● a gyakornoki feladatokon felül havi két óra kapcsolattartás a Romaversitas Alapítvány által kijelölt (külső) mentorral
● részvétel a Romaversitas által szervezett vezetőképző programban (Romver-vasárnapok havi egy alkalommal)
● a tanév folyamán egy alkalommal tudásátadó foglalkozás tartása kortárscsoportnak, melyre a Romaversitas Alapítvány felkészítést biztosít.
ELVÁRÁSOK:
● precizitás, részletekre kiterjedő figyelem, rendszerezőkészség, monotóniatűrés, jó íráskészség
● kezdeményezőkészség és nyitottság a közös és az önálló munkára is.
● Microsoft Word és Excel felhasználói szintű ismerete, internethasználat
● előnyt jelent, ha könyvtári, levéltári, bölcsész, történész, szociológia, antropológia, közpolitikai tanulmányokat folytatsz
● előnyt jelent, ha tájékozott vagy roma érdekvédelmi, mozgalmi ügyekben
● előny, de nem feltétel az angol nyelvtudás
AMIT A BLINKEN OSA ARCHÍVUM KÍNÁL:
● ismereteket szerezhetsz a roma érdekvédelem rendszerváltás utáni történetéről és eredményeiről
● a tanulmányaidhoz illeszkedő szakterületen gyakornoki feladatok
● nyitott és támogató munkatársak
● a feladataid ellátását segítő mentorálás
● álláskereséskor referenciaként használható
AMIT A ROMAVERSITAS KÍNÁL:
● személyre szabott mentorálás
● vezetőképzés havi egy alkalommal (Romver-vasárnapok),
● támogató roma/cigány fiatalokból álló közösség
● bekapcsolódási lehetőség a Romaversitas Alapítvány angol nyelvtanulási programjába
További információkért és jelentkezésért kattints ide.