A “MARA” elnevezésre Omara (Oláh Mara, 1945 – 2020) roma származású festőművész nevéből inspirálódtunk. Képei a magyar romák szempontjából (is) fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. Művészeti sajátossága, hogy nem hagyta, hogy mások (félre)értelmezzék a festményeinek mondanivalóját: épp ezért maga írta rá a képeire, hogy mit jelentenek. A Romaversitas diákjai is csináltak tavaly egy kisvideót a portréjával:
A program során jelenleg 16 roma nővel dolgozunk együtt, hogy elősegítsük egy erős roma női közösség létrejöttét, mely elkötelezett nőtársaikért, az ő fizikai és mentális egészségükért. A programban módszertanilag igyekszünk úgy együtt dolgozni a résztvevő roma nőkkel, hogy a közös munka sokkal inkább dialogikus legyen: hiszünk abban, hogy a roma nők ismerik legjobban a saját társadalmi valóságukat, közösségeik és nőtársaik mindennapi életét. Az ő tapasztalataik alapvető értéket jelentenek az őket célzó közösségi szerveződések és hálózati kezdeményezések terén.
A program során jelenleg 16 roma nővel dolgozunk együtt, hogy elősegítsük egy erős roma női közösség létrejöttét, mely elkötelezett nőtársaikért, az ő fizikai és mentális egészségükért. A programban módszertanilag igyekszünk úgy együtt dolgozni a résztvevő roma nőkkel, hogy a közös munka sokkal inkább dialogikus legyen: hiszünk abban, hogy a roma nők ismerik legjobban a saját társadalmi valóságukat, közösségeik és nőtársaik mindennapi életét. Az ő tapasztalataik alapvető értéket jelentenek az őket célzó közösségi szerveződések és hálózati kezdeményezések terén.
A Nemzetközi Roma Napot idén 23. alkalommal rendezték meg világszerte – így állítva emléket az 1971-es első Roma Világkongresszusnak. Az azóta eltelt évekre, történésekre való reflexió mellett az ünnepnap lehetőséget ad a közös tervezésre, együtt gondolkodásra is. Mind a négy szervezet a modern, 21. századi roma identitást és reprezentációs törekvéseket képviseli, a kortárs aktivizmus különböző módszereinek segítségével. Mindannyiuk működésének központi eleme a romák és nem romák közötti társadalmi párbeszéd támogatása, a roma közösséggel szembeni sztereotípiák és az előítéletek csökkentése, illetve a roma közösség társadalmi-kulturális térnyerésének erősítése.
Kutatás a roma nők reproduktív és szexuális egészsége és jogai terén
A MARA-program előkészületeként született meg a “Lehetne kicsit halkabban” c. kiadványunk azzal a céllal, hogy feltérképezzük, milyen tudás áll rendelkezésre a roma nőket érintő szexuális és reprodukciós egészség és jogok területén Magyarországon, illetve, hogy az országban milyen kezdeményezések foglalkoznak ezekkel a témákkal.
A kiadványban szereplő öt tanulmány szerzője öt roma női kutató: Ignácz Judit, Godó Irén, Csikós Marina, Mezei Tímea és Balogh-Szabó Kitti, akik mind különböző aspektusait vizsgálták a témának. A szerzők olyan alulkutatott, és előítéletekkel terhelt témákat feszegetnek tehát, melyek, habár súlyos hátrányokat és sérelmeket jelenthetnek a roma nők szexuális és reprodukciós egészsége és jogai terén, azok vizsgálatában jellemzően nem jelenik meg a „roma női szemszög”. Így kerülnek górcső alá a roma nőket érintő egészségügyi jogsértések; a szexuális edukáció, korai gyermekvállalás és korai iskolaelhagyás; a nőgyógyászati kórképekkel küzdő roma nők tapasztalatai; a roma nők egészségügyi rendszerhez való hozzáférése; az ott dolgozókkal és a szüléssel kapcsolatos megéléseik.
A kiadványt itt tudod elolvasni:
MARA-kör: 6 alkalomból álló tanulási program Miskolcon és Budapesten 2024. január és május között, ahol a roma nők szexuális és reprodukciós egészségének témáit (pl. szexedukáció, szülészeti ellátás és erőszak, fogamzásgátlás, abortusz) közösen dolgozzuk fel, egymástól – meghívott szakértőktől, a program résztvevőitől – tanulva.
Elvonulás 2024 nyarán: a MARA-kör lezárultával a MARA-kör résztvevői kétnapos program során összegezhetik a programot és oszthatják meg az eredményeket roma női aktivistákkal és közösségszervezőkkel.
Közösségi projektek 2024 nyarán: a MARA-kör lezárultával a résztvevők 4 közösségi projektet valósíthatnak meg, melyek során a tanultakat közösségi kezdeményezések keretében oszthatják meg más roma nőkkel.
Akciókutatás 2024 nyarán: a MARA-kör lezárultával 5 résztvevő akciókutatást végezhet saját közösségeiben, ahol egy kiválasztott témával kapcsolatban mélyedhetnek el kutatókként, hozzájárulva a roma nők szexuális és reprodukciós egészségéről és jogairól való tudástermeléshez.